A talaj fontossága kerttervezéskor

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy kert építésekor legalább olyan fontos, hogy jó alapokra helyezzük azt, mint egy ház építésénél. Ha nem vagyunk tekintettel a talaj adottságaira, annak a növények, kerti építmények is kárát láthatják, akár az egész tervezést és kivitelezést elölről kezdhetjük.


Mindenekelőtt meg kell vizsgálni, hogy milyen a talaj szerkezete. Ehhez képest tervezhetjük el, hogyan alakíthatjuk át szükség szerint a kert képét, hová telepíthetünk esetleg nagyobb építményeket is, hová és milyen falak kerülhetnek.

 

Természetesen a talaj adottságait a növények szempontjából is meg kell vizsgálnunk. Természetes, hogy nem képes minden növényfajta minden talajtípus mellett életben maradni, növekedni. Így szakszerűen elemeznünk kell az összetételt, hogy mennyi vizet és tápanyagot képesek felvenni a növények. Ha a talaj efféle tápanyagokban szegénynek bizonyul, az nem feltétlenül jelent gondot – léteznek olyan fajták, amelyek hozzá vannak szokva az ilyen nélkülözéshez, és rosszabb minőségű talaj mellett is tökéletesen egészségesek maradnak.

 

Hogyan segíthetünk a rossz talajon?


A talaj elemzését és a megfelelő változtatásokat már a kerttervezési folyamat legelején meg kell ejteni – később ugyanis ez már nagyon nehezen kezelhető probléma. Ha az egész kertet el kell bontani a talajcseréhez, az nagyon költséges hiba, még ha nem is kivitelezhetetlen.

A talajt tehát szükség esetén dúsítással vagy cserével javíthatjuk. Utóbbi esetben természetesen arról van szó, hogy a megfelelő mélységben más típusú talajra cseréljük a honos talajt, ami alapvetően egyszerű folyamat. A dúsítás azt jelöli, amikor különféle anyagokkal, így például humusszal, trágyával, komposzttal vagy ásványi anyagokkal javítjuk azt fel a megfelelő koncentrációban és mértékben. A pontos értékek meghatározásához itt is mindenképpen érdemes olyan szakember segítségét igénybe venni, aki rendelkezik tapasztalattal és képesítéssel a kerttervezésben vagy valamely rokon szakmában.

 

A megfelelő talajhoz talán komolyabb terepmunkák szükségesek, hosszú távon azonban ez biztosítja az egészséges, esztétikus, biztonságos kert létesítését, ezért már a tervezés legelső lépéseinél tekintettel kell lennünk erre a tényezőre.