Öntözőrendszer könnyed vezérléssel

2014. 06. 12., Csütörtök

 

Minden szép ház tulajdonosának elvárása, hogy az épületet körülölelő kert is szemrevaló legyen. Ennek számos összetevője van. A zöld gyep, a virágok, bokrok és fák, kerti kőbútorok, ízlésesen szétszórt díszkövek és a földet takaró különböző fenyőkérgek és sétány granulátumok. Továbbá nem feledkezhetünk meg a növényvilágot éltető öntözőrendszerről sem! Ezen elemek összhangja teremti meg a kert sugárzó egységét.

green_logo_250x146.jpg

 

Az automata öntözőrendszer fő eleme a vezérlő egység. Ennek a könnyen elhelyezhető kis szerkezetnek a segítségével programozható be, hogy mikor induljon el az öntözés és mennyi idő elteltével fejezze be azt. Az öntözést napok szerint be lehet rajta állítani, hogy melyik nap indítsa el a rendszert, máskor pedig szüneteltesse a locsolást. Napi többször is képes működtetni az öntözést és beprogramozható, hogy reggel kevesebbet, este többet menjen a rendszer. Akár éjszaka is üzemelhet, ami nyáron a legideálisabb időpont az öntözésre a párolgási veszteség csökkentése érdekében, ám ekkor erre a tevékenységre senki nem fordítana önmaga figyelmet.

 

Az öntözést mágnesszelepek segítségével bonthatjuk zónákra. Ennek az a jelentősége, hogy egy kert esetében nem öntözhető egy időben az egész terület, hiszen figyelembe kell venni annak eltérő adottságait. Ezért a kert különböző szegleteit egymástól függetlenül, a számukra legmegfelelőbben öntözhetjük meg. A mágnesszelepek nyitásáról és zárásáról a beprogramozott vezérlő gondoskodik.

 

Egy praktikus megoldás az esőérzékelő, ami elegendő csapadék lehullta esetén letiltja az öntözés elindítását, ezáltal megelőzhető a kert túlöntözése és a felesleges vízkibocsátás. Az öntözés működhet hálózati víznyomással és szivattyúval is. A víz a föld alá rejtett KPE csövekkel jut el a szórófejekig, amik elvégzik a célzott vízkijuttatást. Léteznek nagy területeken használatos rotoros szórófejek, kisebb zöld felületeket ellátó esőztetők, valamint bokrok, virágok töveit öntöző mikroszórók. A csepegtető csövekkel pedig a sövények, fák, virágágyások csapadékpótlásáról gondoskodhatunk.

 

A vezérlő, az esőérzékelő és a csepegtető cső kivételével az öntözőrendszer minden eleme a föld alá bújtatható, így nem rontja a kert összképét, működés közben azonban szemet gyönyörködtető látványt nyújt.

 

DSCF5493_250x187.JPG

 


icon_erdeklodom_az_ontozorendszer_irant.png

Érdeklődöm
az öntözőrendszer iránt

 

 

icon_magam_telepitem_az_ontozorendszert.png

Magam telepítem
az
öntözőrendszert


icon_ajanlatot_kerek_ontozorendszer_kivitelezesere.png

Ajánlatot kérek
öntözőrendszer kivitelezésére

 

 

webaruhaz_akcio.png

 

kivitelezo_partnereink_munkai.png

Friss bejegyzések

Címkék

gyepgondozás (1), automata öntözőrendszer (3), automata öntözőrendszer telepítése (1), ereszháló (1), esőérzékelő (3), gyep (1), gyepápolás (1), kert (37), kertépítés (1), kerti tó (2), kézi kiszóró (1), kőbútor (1), lombgyűjtő zsák (1), madáritató (1), mulcs (1), növényvédelem (2), öntözés (35), öntöző (2), öntözőrendszer (47), öntözőrendszer telepítés (2), öntözőrendszer telepítő (2), öntözőrendszer tervezés (2), öntözőrenszer márka (1), öntözőverzérlés (1), őszi kerti munkák (1), őszi téli műtrágya (1), rotary rotoros fúvóka (1), sétánygranulátum (1), személyi párahűtés (1), sziklakerti kő (1), szórófej (3), teraszhűtés (4), ügyfél (1), víztakarékos (1), víztelenítés (2), zöld fű (1)

 

CSATLAKOZZON!