Kertdekoráció az öntözőrendszer mellett

2014. 06. 18., Szerda

 

Amikor már a kert öntözését az öntözőrendszernek köszönhetően biztonságban tudhatjuk, figyelmet kell fordítani a dekorációs elemekre is. Ettől válik igazán élhető egységgé az egész.

Virágágyásokba, bokrok alá mulcsot szórhatunk, ami nem csak látványával, de illatával is emeli a kertről alkotott benyomást. Pozitív hatásai közé tartozik továbbá, hogy gátolja a gyomosodást és csökkenti a talaj vízelpárolgását. Ennek köszönhetően ritkítható az ott élő növények öntözése. A fenyőkérgeknek számos fajtája létezik. Nagy- és kisszemű, vörös- és borovi fenyők. Fák és bokrok alatt az apró, míg nyitott területeken a nagy szeműek fejtik ki mutatósságukat.

 

Az átgondoltan elhelyezett sziklakerti- és görgeteg kövek szintén fokozzák a terület összképét. Egy kupacba rendezve és szétszórtan is gyönyörű koncepciók alakíthatók ki. Sétány granulátumokkal ízléses ösvényeket, szigeteket vághatunk a gyep mellett, így elkerülhető annak folyamatos igénybevétele. Segítségével nem kell félnünk attól, hogy kitapossuk a füvet és a gyepfelület háborítatlan maradhat. A két területet műanyag szegélylécekkel választhatjuk ketté.

 

DSC_0072_250x140.jpgA kertben eltöltött időt kőbútorok használatával tehetjük még kellemesebbé. Ezeknek előnye, hogy egész évben, az időjárási viszonyok tekintetbe vétele nélkül kint hagyhatjuk a szabad ég alatt, nem árt nekik az eső, a tűző Nap, de még a téli fagy sem. Az ülőgombák és padok kiváló helyszínéül szolgálnak az esti baráti beszélgetéseknek és a családi grillsütéseknek.

 

IMG_2056_250x333.JPG A kert élővilágához a madarak is  hozzátartoznak. Az eleséget termő  bokrokon túl, madáritató segítségével  szoktathatjuk közelebb őket  magunkhoz. A  nyári hőségben önfeledt  fürdővel hálálják  meg  gondoskodásunkat, ami nem csak a  gyerekeknek okoz boldog perceket!

 

 

 Az öntözőrendszer gondoskodik tehát  a  kert gyönyörű élővilágáról, a felsorolt  kertdekorációs elemekkel pedig  tovább  emelhetjük a pazar látványt.

 

 

 


icon_erdeklodom_az_ontozorendszer_irant.png

Érdeklődöm
az öntözőrendszer iránt

 

 

icon_magam_telepitem_az_ontozorendszert.png

Magam telepítem
az
öntözőrendszert


icon_ajanlatot_kerek_ontozorendszer_kivitelezesere.png

Ajánlatot kérek
öntözőrendszer kivitelezésére

 

 

webaruhaz_akcio.png

 

kivitelezo_partnereink_munkai.png

Friss bejegyzések

Címkék

gyepgondozás (1), automata öntözőrendszer (3), automata öntözőrendszer telepítése (1), ereszháló (1), esőérzékelő (3), gyep (1), gyepápolás (1), kert (37), kertépítés (1), kerti tó (2), kézi kiszóró (1), kőbútor (1), lombgyűjtő zsák (1), madáritató (1), mulcs (1), növényvédelem (2), öntözés (35), öntöző (2), öntözőrendszer (47), öntözőrendszer telepítés (2), öntözőrendszer telepítő (2), öntözőrendszer tervezés (2), öntözőrenszer márka (1), öntözőverzérlés (1), őszi kerti munkák (1), őszi téli műtrágya (1), rotary rotoros fúvóka (1), sétánygranulátum (1), személyi párahűtés (1), sziklakerti kő (1), szórófej (3), teraszhűtés (4), ügyfél (1), víztakarékos (1), víztelenítés (2), zöld fű (1)

 

CSATLAKOZZON!